Havazik. Az első hóesést mindig lelkesedéssel élem meg. Úgy érzem, hogy lezárul egy korszak és megtisztul a világ. Az én világom. Hóvilágom. Fehér lesz a táj, tiszta, nyugodt és könnyed. Jöhet a bekuckózós időszak, a sok puha párnával és ágytakaróval, az illatos, meleg fényű gyertyákkal, belemélyedve az izgalmas vagy az éppen elgondolkodtató és mélyen megérintő könyvekbe, belefeledkezve a kedves ölelésébe.
A hideg beköszöntével persze már korábban elindult a kuckózás, újra felfedeztem a legkényelmesebb helyet a kanapén, azonban a hóesés és a fehér táj látványa fokozza e bensőséges hangulat megteremtésére vonatkozó igényemet. Mielőtt azonban besötétedett, vágytam arra, hogy a hóban a hulló hópelyhek között sétáljak. Mindez annak ellenére, hogy ritkán fordul elő, hogy gyalogosan közlekedem, valamint nem kedvelem a mínuszokat sem. De ilyenkor más! Nagyon más, mivel szeretném megélni azoknak az apró örömök egy részét, melyek kifejezetten a téli időszakhoz kapcsolódnak. Így hát döntöttem, húslevest fogok főzni és a hozzávalókért elsétálok a közeli boltba.
Felvettem a pomponos és egyben egyetlen kötött sapkámat, a hozzá illő sálamat, valamint a kedvenc puha bélelt bakancsomat és a régi, kedvenc „játszós” dzskekimet és elindultam. Élveztem, ahogyan az arcomra és a szempillámra hullanak a hópelyhek. Piszkosul jól esett hallani a hó ropogását a talpam alatt, így nem is vettem túlzottan sietősre a tempómat.
Néztem a lábam elé, majd újra és újra eszembe jutott, hogy bizony emeljem fel a fejem, a magasban és az égen is rengeteg dolog történik. Szeretem ezt az útvonalat, mert a patakparton visz, így mindig megcsodálom a vadkacsákat, viszont most rengeteg sirály és szarka is repkedett a víz közelében. Hála égnek, nem sok emberrel találkoztam, alkalmanként került csak néhány kutyasétáltató a látóteremben.
Jól esett a friss levegő, jól esett, hogy csendben bandukolhatok, nem sietek sehova, nem sürget semmi. Jó volt egyedül lenni, a gondolataimmal „birkózni”, majd elérni, hogy ne belülre, hanem kifelé figyeljek. Ott legyek abban a pillanatban, és azt figyeljem és éljem meg, ami épp akkor történik körülöttem.
A boltba érve megcsapott a frissen sült pékáruk illata, és a még meleg, ropogós bagettekből gyorsan tettem is a kosaramba, majd a csemegepulthoz léptem, ahol megjelent az eladónő, fején piros filcből készült szarvasagancsokkal. Nem bírtam ki mosoly nélkül, és miután megdicsértem fejdíszét kellemesen eltársalogtunk az épp kedvezményes áron kínált sonkákról, valamint a téli reggeleken oly étvágygerjesztő melegszendvicsekről.
Érdekes és szívet melengető érzés volt, ahogy derűsen csevegtünk, és az egész „bolti sétám” a rég elmúlt gyerekkorrom hangulatát idézte fel. Azokat az emberi kapcsolódásokat, kedélyes beszélgetéseket, ízeket és hangulatokat.
Azt gondolom, hogy szükségünk van ezekre az élményekre, a pillanatok megélésére. Jót tesz a lelkünknek, mivel kikapcsol a napi rutinból és mókuskerékből, energiát ad, apró örömöket hoz az életünkbe, és felszabadít.
