Hatékony tehetséggondozás és toborzás

2024.05.27.

Hatékony tehetséggondozás és toborzás: A Motivációs térkép és a duális (szak)képzés sikere

A kis- és középvállalatok vezetői számára kulcsfontosságú a tehetséges munkatársak toborzása és kiválasztása. Ebben a folyamatban a motivációs térkép és a duális képzés, szakképzés hatékony eszközként szolgálhat. Engedjék meg, hogy bemutassam saját tapasztalataimat és sikereimet, melyek bizonyítják e módszerek hatékonyságát.
A téma aktualitását adja, hogy most végzett több olyan tanuló – volt mentorálltam -, akiket a duális képzőhelyük a jövőben továbbfoglalkoztat. A munkaszerződések aláírásának tényéről néhány tanuló is örömmel és büszkén tájékoztatott, valamint üzenet érkezett egy volt kolléganőtől – aki egyben az egyik ifjú logisztikus édesanyja – is, hogy a munkám gyümölcsöző volt, „kisfia” folytatva a duális szakképzésben végzett munkáját, aláírta az ismert dán szállítmányozó cégnél a munkaszerződését. 🙂

Több éves tapasztalat a duális szakképzés területén

Duális képzésért felelős igazgatóhelyettesként félévente 60-100 tanuló duális képzőhelyen való elhelyezkedését menedzseltem. Korábban gyakorlati oktatásvezetőként is láttam már el hasonló feladatokat két különböző intézményben, valamint a Soproni Egyetemen az Emberi erőforrás tanácsadó (MA) hallgatók terepgyakorlatának megoldásával is foglalkoztam, a kiterjedt – elsősorban budapesti és pest megyei – vállalati kapcsolataimat kamatoztatva. Ez a feladat mindig megtalál(t). 🙂
Hogy miért? Mert hiszek a fiatal felnőttekben, a tehetségben és a motiváció erejében.

Kihívások a munkámban

A duális szakképzés bevezetését követően minden félévben legalább 60 fő, a szakmai tanulmányait megkezdő fiatal felnőtt számára kutattam fel gyakorlati helyet. Olyan magyarországi telephellyel rendelkező vállalatokat, ahol a Kereskedő és webáruház technikus, valamint a Logisztikai technikus tanulóink – az iskolai elméleti oktatást kiegészítve – valódi, gyakorlati fókuszú oktatást kapnak valós piaci körülmények között. A Logisztikai technikus szakma esetében például szinte nincs olyan vállalat, mely önmagában képes lenne a duális szakmai képzés teljes – Képzési és Kimeneti Követelmények – által előírt spektrumát lefedni, azonban iránymutatásommal egy-két duális képzőhelyünk a vállalati partnereivel közösen egy egész komplex, gyakorlatorientált képzési tematikát tudott kialakítani.
Mindeközben persze a végzős tanulók munkavégzését is felügyeltem és a felnőttképzésben résztvevők koordinálását is végeztem.

Eredmények

Mindig büszkeséggel töltött el, ha a sikeres vizsgát tett logisztikusokat vagy kereskedőket tovább foglalkoztatta a korábbi gyakorlati helyük, természetesen, vonzó ajánlatot adva a munkaerőpiacra frissen kilépett fiatal munkavállalóknak.
Az én feladatom – rendhagyó módon – ciklikusan változó volt. Jellemzően féléves ciklusokra bontható folyamatokkal, így egyedi megközelítést kellett alkalmaznom, hiszen az országban kevés olyan állami fenntartású oktatási intézmény működik, ahol csak érettségi utáni szakképzés zajlik.

A munkaerőpiac és az iskola összekapcsolása

Mindig is fontosnak tartottam, hogy tanulóink már az iskola falai között megismerjék a  munkaerőpiacot és a versenyszféra világát, a konkrét szakmai munkát és a választott szakmáról, a kapcsolódó feladatokról a lehető legteljesebb képet kapjanak.
A vezetőség és az oktatók támogatásával sikerült bevezetnünk a munkaerőpiaci toborzás-kiválasztás folyamatát az iskolában, valamint a meglevő és a potenciális duális képzőhelyek együttműködésével projektalapú onboarding folyamatot alakítottunk ki, mely személyes és szakmai kompetenciákat fejlesztő tréningnapokkal, szakmai projektfeladatokkal és prezentációkkal segítette a tanulókat.

Pályaorientációs napok, mint állásbörzék

Szerveztünk állásbörze szerű pályaorientációs napokat tréningekkel, csoportos coachinggal, workshopokkal és állásinterjúkkal. Hívtunk meg szakmai és a témához szervesen kapcsolódó előadókat, valamint korábbi tanítványok és vállalati szakemberek közreműködésével kerekasztal beszélgetéseket szerveztünk a különböző, az érettségizett és immáron szakmát tanulóink érdeklődését felkeltő témákban. Ezeken a rendezvényeken a cégek HR szakemberei és képviselői találkozhattak a fiatalokkal, így segítve őket a kapcsolatok építésében és a munkavállalói céljaik elérésében.

Komplex információs rendszer létrehozása

Létrehoztam egy komplex információs rendszert, amely segítette a vállalkozásokat a hosszú távú emberi erőforrás menedzsment szempontjainak megértésében. Kiemelt hangsúlyt fektettem a tehetségmenedzsmentből fakadó stratégiai lehetőségekre. Az adminisztrációs kereteket is kialakítottam, és egy saját alrendszert hoztam létre a duális képzőhelyi foglalkozások igazolásának kezelésére, mely egyidejűleg az e-Kréta felületére az adatok bevitelét is támogatta.

Vállalati partnerek bevonása és támogatása

A vállalati partnereket folyamatosan információkkal láttam el a szakképzési adminisztrációs rendszer működéséről, és egyéni rövid „képzésekkel” segítettem őket az első lépések megtételében a duális képzésben való részvételhez. Toborzást végeztem a duális képzőhelyek igényei alapján, és előszűrtem a jelentkező tanulókat és felnőttképzésben résztvevőket.

Mentorálás és szakmai támogatás

Támogattam a duális képzőhelyek szakmai oktatási és értékelési feladatait, mentoráltam a gyakorlati oktatókat, és kiemelten figyeltem a tanulók érdekeire. Több olyan vállalati partner által megbízott gyakorlati oktatóval tartottam a kapcsolatot, akik a duális képzőhelyeken oktatták a tanulóinkat, és sikerült olyan együttműködést kialakítanunk, mely eredményeképpen a gyakorlat és az elmélet szorosan kapcsolódott egymáshoz.
Segítettem a konfliktusok elsimításában, és építettem a tanulóink önbizalmát az erősségeikre fókuszálva.
A tanulónk mentorálasa nélkülözhetetlen volt a duális képzőhelyre való belépésük előtt is valamint a teljes szakmai oktatás során, éppen azért hogy meglássák a duális partnerekben rejlő lehetőségeket, nyissanak a világra, és megtegyék az első lépéseiket a vágyott karrierút felé.

Versenyek és szakmai napok

Azok a tanulók, akik kiemelten motiváltak voltak, a javaslatomra gyakran vettek részt szakmai versenyeken, csapatbajnokságokon, a kíséretemben szakmai napokon, vállalatlátogatásokon és szakmai szervezetek konferenciáin, melyeket mint lehetőséget felvillantottam előttük. Megértették, hogy a munka gyümölcse mindig beérik.

Összegzés

A kis- és középvállalatok számára elengedhetetlen a tehetséges munkavállalók megtalálása és megtartása. A motivációs térkép és a duális képzés, szakképzés alkalmazása – a saját szakmai utam során is – bizonyítottan hatékony módszerek ebben a folyamatban. Az én tapasztalataim és eredményeim is alátámasztják, hogy ezek az eszközök, módszerek hatékonyan segíthetnek a vállalatoknak a legjobb tehetségek toborzásában és fejlődésük támogatásában.
Ha Ön is szeretné megtapasztalni ezek előnyeit, vegye fel velem a kapcsolatot, és az Ön cégére szabott tehetségmenedzsment tervvel érjük el együtt a kitűzött célokat.

Ezek is érdekelhetnek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.