Jó tett helyébe …

2017.10.01.

Ismerős a mondás, hogy „Jó tett helyébe jót várj!”?

A minap elkaptam egy pillanatot. A Széll Kálmán téren tartottam a zebrához, amikor a szemem sarkából érzékeltem, hogy valaki pénzt dob egy kolduló embernek … igazából az érmék csörrenő hangjára kaptam oda a fejem, mikor azok beestek a többi érme mellé a papírpohárba.

Egy középiskolás korú fiú adakozott a földön ülő kéregető nőnek, majd gyorsan el is lépett ő is a zebrához. Gondoltam magamban, de rendes gyerek ez … A következő pillanatban azt láttam, hogy a nő lenéz a földre, és két vonaljegy hever közvetlenül előtte az aszfalton, ahol néhány pillanattal korábban még a diák állt. Egyből átfutott az agyamon a gondolat, hogy ez biztosan a srác tárcájából vagy zsebéből esett ki, amikor a pénzt vette elő … már azon voltam, hogy gyorsítok lépteimen, szólok a fiúnak, de az asszony megelőzött. A földről jelzett neki … igazából nem is tudom, hogy milyen módon, csak mert legyintgetett néhányat, meg valami hangfoszlányt is érzékeltem, és a srác észrevette … visszafordult, felkapta a jegyeket, majd szaladt is át a zebrán, hisz a lámpa zöldre váltott.

Azt sem tudom, hogy a fiú megköszönte-e a figyelmeztető jelzést … erre már nem figyeltem. Igazából az futott át egyből az agyamon, hogy igaz – hiszen most a szemem láttára beigazolódott – a mesékből jól ismert „Jó tett helyébe jót várj!” mondás.

Néhány pillanat volt csupán. Sokan észre sem vették a lehulló jegyeket, talán volt, aki át is lépett felettük. Az asszony el is tehette volna, hisz egy karnyújtásnyira hevertek tőle. Mégsem tette, inkább jelzett a fiúnak. A srác segített, és a földön ülő kéregető asszony szintén segített, amikor arra szükség volt. Illett a helyzethez a mondás: „Jó tett helyébe jót várj!” – mint a mesékben. De nem mese volt. Olyan emberi volt. Elégedett voltam. Örültem. Konkrétan feltöltött ez az apró pillanat a tömeggel teli téren. Mosolyogva mentem tovább. Hiszen vannak még értékek. Van még figyelem, és még egymásra is jut.