Nem a gardróbod kicsi. Lehet, hogy te maradtál ki belőle?
Nem tudom, lehet, hogy csak én éreztem már … talán más nőknek és neked is megvan az az érzés, amikor egy tipikus hétköznap reggel állsz a gardróbszekrényed előtt, kinyitod az ajtaját, majd végignézel a ruháidon, és csak állsz tovább sután …
Szépen sorakoznak előtted a felsők, a nadrágok, a ruhák, a blézerek, a kabátok … egyáltalán nem üres a szekrény, nem az a helyzet, hogy nincs mit felvenned, mégis olyan érzésed van, mintha egyik ruhadarab sem lenne igazán a tiéd. Csak állsz ott tovább tanácstalanul …
Aztán persze csak kiemelsz valamit, mert indulni kell és még nincs rajtad a sminked, és a gyerekeket is nógatni kellene, mert sehol nem tartanak. Nem lehet a reggeleket filozófiai mélységekben tölteni a vállfák előtt …
Rányúlsz arra, ami már bevált, felveszed azt, ami kényelmes, amiben el lehet menni dolgozni, ügyet intézni, bevásárolni, na, hát csak úgy egyáltalán emberek közé menni.
És a napod így indult … és így is megy tovább.
Csakhogy ezek a „jó lesz ez” típusú döntések egy idő után összeadódnak. Nem egyik napról a másikra tűnik el belőlünk az öröm, amikor a ruhás szekrény előtt ácsorgunk, hanem lassan, szinte észrevétlenül elillan. Először csak egy színtől kezdesz ódzkodni, és inkább nem választod. Aztán egy szabásvonalat likvidálsz. Aztán egy ruhát, amit amúgy szeretsz, szívesen is viselnéd, csak valamiért mégis mindig visszateszed. Később aztán persze már nem is próbálkozol. Marad az, ami biztos, gyors, praktikus, semleges, elég jó.
És közben, akikkel találkozol, mindebből semmit nem vesznek észre. Ők kívülről úgy látják, hogy minden rendben van veled, hiszen működsz, ahogy szoktál és persze közben még mosolyogsz is. Dolgozol. Megoldasz. Figyelsz másokra. Tartod a határidőket. Kifizeted, amit ki kell. Fejben tartod, mi fogyott el otthon. Alkalmazkodsz a munkahelyedhez, a családodhoz, az átalakuló testedhez, a pénztárcádhoz, az idődhöz, mások hangulatához, elvárásaihoz, és tempójához.
Csak valahol ebben az egész jól működtetett életben te magad egyre kevesebb helyet foglalsz.
Nem azért, mert nem fontos a megjelenésed. Nem azért, mert nincs ízlésed. És végképp nem azért, mert egy bizonyos kor felett már mindegy lenne, mit veszel fel. Hanem inkább azért, mert túl sokáig tanultad, hogy a saját igényeid csak akkor jöhetnek, ha minden más és mindenki másé már rendben van.
Talán ismerősek ezek a gondolatok:
Majd ha lesz idő …
Majd ha nyugodtabb lesz az élet …
Majd ha lefogyok …
Majd ha több pénzem lesz rá …
Majd ha ezt vagy azt megcsináltam …
Majd ha pontosan tudom, mit akarok …
Majd ha …
Csakhogy a „majd” nagyon „ügyesen” évekké tud válni. Közben a divat jön-megy, és minden szezonban megpróbál valamit elhitetni veled. Most ezt hordd, most pedig már ezt inkább. Most ez a szín a trendi. Most ez a szabás a menő. Most ez fiatalít. Most ez karcsúsít. Most ez az alapdarab. Most ez a kapszulagardrób. Most ezt dobd ki, ezt tartsd meg, ezt vedd meg, ezt ne vedd fel többé.
Na, persze nem feltétlenül a divat ellen vagyok, hiszen a divat lehet izgalmas, sőt akár hasznos is, ha tudjuk használni. Én is szeretem és figyelemmel kísérem, hiszen adhat ötleteket, lendületet, új formákat, egy váratlan színt, akár színkombinációt, egy olyan szabásvonalat, amire magadtól eszedbe sem jutott volna rányúlni. Ez teljesen rendben is van. A probléma inkább ott kezdődik, amikor már kívülről várod a választ arra, hogy ki vagy, sőt továbbmegyek „kinek is KELLENE (?!) lenned”.
Hiszen nincs tuti recept. Nincs olyan lista, ami megmondja, hogyan kell nőnek lenned 45, 50 vagy 55 évesen. Nincs olyan színkártya, mely önmagában vissza tudja adni a kedved magadhoz. Nincs olyan fazonszabály, ami megoldja azt, hogy évek óta mások igényeihez, sőt – sajnos, inkább – elvárásaihoz igazodsz. És nincs olyan tökéletes ruha, ami helyetted képes kimondani: mostantól én is számítok.
A ruha, ami nyom
A ruháid nem megoldásként érdekesek, hanem nyomként.
Megmutatják, hol és mikor lettél óvatosabb. Mik azok a helyzetek és érzetek, amikor inkább megszokásból választasz. Mikor beszéled le magad valamiről, mielőtt egyáltalán felpróbálnád. Hol volt az a pont az életedben, amikor a kényelemből lemondás lett. Mikor történt, hogy olyan darabokba bújtál bele, amelyek ugyan nem rosszak rajtad, de nem is emelnek. Vajon mikor mondod magadra azt, hogy „nekem ez már nem való”, miközben valójában nem is a ruháról beszélsz, hanem arról, hogy mit engedsz meg magadnak.
Ezek azok a kérdések, ahol a szín- és a stílustanácsadás önmagában már kevés. Hiszen lehet, hogy megkapod a „jó” színeidet, valamint azzal is tisztában leszel, hogy milyen fazon az előnyös. Sőt lehet, hogy még listát is kapsz a számodra javasolt alapdarabokról. És bizony még az is lehet, hogy lecseréled a ruhatárad nagy részét vagy csak egy jó darabig lelkesen vásárolod az új darabokat.
Aztán valahogy minden visszarendeződik a régi kerékvágásba.
Nem azért, mert baj van veled. Szó sincs erről. Csak ha belül ugyanazok a mondatok futnak tovább, ha ugyanaz a bizonytalanság húzza vissza a kezedet, ha ugyanaz a régi alkalmazkodás írja felül a döntéseidet, akkor az új ruhák is könnyen a régi működés részei lesznek.
Ezért dolgozom másképp.
Nálam a ruha nem a végcél. A ruha belépő egy beszélgetésbe, amit sok nő túl régóta halogat önmagával.
Az eltűnt nő nyomában programban ezért nyomozunk. Játékosan, mert szükségünk van a könnyedségre. Ruhákkal, mert a ruhák nagyon őszintén mutatják, hogyan bánunk magunkkal. Színekkel, formákkal, próbákkal, helyzetekkel, mert a felismerés sokszor nem egy mondatból érkezik, hanem például abból, hogy valamit felveszel, és hirtelen azt érzed: „ez nem én vagyok”. Vagy az az érzet érkezik, hogy „Hű, ez nagyon is én lennék! De nem merem.”
Miközben könnyeden a ruháinkról, a megjelenésünkről beszélgetünk, viszont igen komolyan vesszük azt, ami előkerül,
- azt, hogy mit gondolsz a testedről.
- azt, hogy milyen ruhákat tartasz „neked valónak”.
- azt, hogy mikor lettél ennyire praktikus és kényelmes.
- azt, hogy miért nem mersz bizonyos dolgokat hordani.
- azt, hogy melyik vágyott ruhádat és/vagy cipődet csomagoltad be, majd dugtad el a szekrényed mélyére.
- azt, hogy milyen nőként szeretnél végre nemcsak működni, hanem jelen lenni.
Ez nem feltétlenül egy látványos átalakító show. Nem egy before-after reels videó. Nem arról szól, hogy két nap múlva valaki más leszel, teljesen megváltozottan, a fotókra termett, talpig sminkben, tökéletes stylingban, a vágyott női mivoltodban lépsz ki az ajtón.
Inkább arról szól ez a két nap, hogy elkezded máshonnan nézni magad.
És ez sokkal nagyobb dolog, mint ahogy elsőre hangzik. Mert ha megérted, miért választasz mindig ugyanúgy, akkor már nem csak sodródsz a saját megszokásaid tengerében. Ha felismered, melyik ruhádban akarsz inkább eltűnni, és melyikben lenne kedved megérkezni egy emberekkel teli terembe, akkor már megszerezted újra a döntés lehetőségét. Ha kimondod, hogy nem a testedet akarod elrejteni az öltözködéseddel, hanem inkább támogatni szeretnéd magad a mostani életedben, akkor valami nagyon fontos mozdul el.
A legjobb befektetés nem mindig látszik azonnal a vállfán
A program árából vehetnél akár néhány új ruhát is. Egy jó cipőt. Egy táskát. Egy kabátot. Egy teljes szépészeti generált fodrász-körmös-pedikürös-kozmetikus kört. Akár egy wellness hétvégét is. Akár több olyan ruhadarabot is, melyekről a vásárlásukkor azt gondolod, hogy majd biztosan szívesen viseled őket egyszer valamikor … 🙂 És valószínűleg ezek a vásárlások ideig-óráig örömet is okoznának számodra. Ebben biztos vagyok.
Ám ha közben ugyanazokkal a belső mondatokkal állsz a tükör elé, ha ugyanúgy lebeszéled magad, ha ugyanúgy a biztonságosat választod a valódi helyett, akkor könnyen előfordulhat, hogy az új dolgok is csak szépen beállnak a régi sorba.
A magadra fókuszált figyelem azért más befektetés, mert nem csak néhány darabot ad hozzá az életedhez, hanem a választásaidat kezdi el átírni.
Nemcsak azt, hogy mit veszel fel, hanem azt is, hogyan nézel magadra, mit veszel komolyan a saját igényeidből, milyen döntésekre mondasz végre igent, és mikor hagyod abba azt, hogy minden más fontosabb legyen nálad.
Az eltűnt nő nyomában kétnapos programom azoknak a nőknek szól, akik nem új szerepet keresnek, hanem vissza szeretnének találni valamihez, ami ott van bennük, csak túl sokáig maradt háttérben.
A programban nem kész receptet kapsz. Nem azt fogom megmondani, milyen nő legyél. Arra fogunk ránézni, hogyan lettél olyan, amilyen most vagy a ruháidban, a döntéseidben, a hétköznapi működésedben, és mi az, amit ebből szeretnél végre megváltoztatni és ezáltal másképp működni tovább.
Talán eddig jó volt így sodródni. Lehet, hogy az elfogadás, a túlélés, a praktikum, a „most ez van” sokáig tényleg segített neked a hétköznapokban. Vajon mi történne, ha két napra megállnál, és nem azt kérdeznéd, hogyan lehet ezt tovább kibírni, hanem azt:
mit hozna az életembe, ha végre komolyan venném azt a nőt, aki vagyok?
Ha erre a kérdésre most nem akarsz gyors választ adni, csak érzed, hogy dolgod van vele, akkor szeretettel várlak Az eltűnt nő nyomában kétnapos programon Siófokon, az Ezüstparton. Tombol a nyár, a klimatizált szoba mellett gyönyörű napsütésben és a Balaton fodrozódó hullámai között is találunk inspirációt a válaszaidra.
Két nap játékos nyomozás ruhákkal, színekkel, kérdésekkel és nagyon valódi felismerésekkel.
Ha szeretnéd megkapni a részleteket, vedd fel velem a kapcsolatot a Facebook oldalamon keresztül vagy akár az elérhetőségeimen siposevi@letscoach.hu e-mail címen.