Őszi varázs

2017.09.23.
|

Őszi varázs, amiért hálásak lehetünk

Aranyszínű napkorong, derűskék bárányfelhők, tiszta idő, az ősz színeiben pompázó tarka táj, a távolban elszórva elhelyezkedő falvak. Az őszi varázs látványának hatására hálát adtam.

Hálás voltam, miközben száguldottam a szülői ház felé az autópályán. Könnyed voltam. Elégedett. Remek csapatépítő program volt a barátnőm szervezésében, és imádom ezeket az alkalmakat, mert amellett, hogy trénerként is edzem magam, az outdoor tréningek keretében az egész napos szabadban tartózkodás estére kellemes fáradtságot hoz, ugyanakkor fel is töltődöm.
Ez alkalommal is jól eső érzéssel hagytam magam mögött a De la Motte-kastélyt és parkját, és tértem rá az autópályára. Tudtam, hogy most fele annyi út vár rám, mintha teljesen hazáig jönnék, és ez még inkább erősítette azt a korábbi könnyed hangulatot, ami elfogott már a falvakon keresztül vezető kis utakon autózva. Nem szeretem annyira az autópályákat, vagy unalmasak, vagy iszonyú autóáradattal terheltek, viszont most ezt az utat másképp éltem meg.

Ámultam, hogy milyen szépen süt a nap. Éppen a szemembe, viszont nem bántón, részben a napszemüvegemnek köszönhetően. Gyönyörű volt, amit láttam. Narancssárga fényben tündökölt az ég a nap körül, az égbolt más részein meg fehérhabos bárányfelhők úsztak. Alkalmanként eltakarták a napot, azonban a fénye átszűrődött rajtuk keresztül is, és sávos fátyollal vonta be az elém táruló képet. Többször sóhajtottam fel, hogy mennyire gyönyörű.

Hálás voltam

  • a munkámért, azért a változatosságért, amit nap, mint nap megélhetek,
  • az emberekért, akikkel együtt dolgozhatok,
  • a lehetőségekért, melyek az utóbbi 20 év gyümölcsei,
  • a tevékenységért, melyet a benne résztvevők tesznek izgalmassá,
  • a családomért, hogy mindig van hova hazamennem,
  • a helyért, ahol élek.

Érdekes érzés volt. Rég nem éreztem ilyet. Eszembe jutott a Mamáék háza előtti rét … gyerekként mindig kicsit hülyének éreztem magam, hogy miért kóválygok ott egyedül, merengve, „bután”, kicsit talán elveszve … felnőtt fejjel már tudom, hogy igazából az volt az a hely, az a természetes közeg, ahova ki tudtam menni csak úgy, jól esett, hogy rajtam kívül nem volt ott senki, csak a bogarak zümmögtek, csak a szél susogott, ahol valamiféle energiát éreztem.

 

Közben a gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy megkeresem az új RÉTEMET. Szükségem van rá, hiányzik az a jól eső, a zűrzavaros világunkból teljesen kikapcsoló terület, ahol társaság nélkül is remekül érzem magam, sőt helyem és maradásom ott csak egyedül van.