Érdekes látni, hogy Magyarországon is elindult a szemléletváltás, az emberek nyitottabbá váltak. Megfigyelhető, hogy felkapottak lettek az önsegítő könyvek, az önjelölt szakértők rövidke és kedvezményes árú, de sokakat vonzó előadásai, az online platformon megoldást ígérő tréningek. Felkapottak, mert van rá kereslet. Kedvezményes áron meghirdetett azonnali eredménnyel kecsegtetnek, és az emberek veszik. Így működünk, ez érthető részben, mennyivel egyszerűbb a könnyebb, mások által már – vélelmezetten – kitaposott utat járni. Milyen jól esnek a motiváló idézetek, amikor szembejönnek velünk, egy pillanatra új energiát kapunk tőle. Mennyire feltölt egy-egy neves előadó hangzatos címmel eladott, tömegeket megmozgató és áhítatba ejtő színpadi mutatványa. Sokaknál látom ezeket a megéléseket, majd néhány nap, akár pár óra múlva visszasüllyednek arra a szintre, ahonnan elindultak. Ha nem lejjebb.
Mindig is kedveltem a marketinget, hiszen annyira ügyes, remek eszköztára van, a kreatív emberek igazán klassz dolgokat tudnak kihozni általa, ha „jóra” használják azt. De mi a „jó”? 
Nem akarok filozofálgatni, nem érzem tisztemnek.
Viszont, ha valami jól esik, támogat a saját korlátaink leküzdésében, segít kikecmeregni gondterhes gondolataink barlangjából, akkor arra lehet mondani, hogy „jó”. Főleg, hogy „jó” célt szolgált. Lelki gyógyulást, ha még csak részben is. Alkalmassá tehet a következő lépésre, elindíthat a vágyott jövő felé.
Igen, a vágyott jövő. Mondhatjuk kicsit gyakorlatiasabban a nagybetűs CÉL. Ez azonban számomra kicsit túl sarkos. A vágyott jövőben érzelmeket is érzek, hangulatokat, élményeket. A cél a szűkít
ett verzió, az a dolog, ami kézzel fogható, ami mérhető. A vágyott jövő a finomhangolás, amikor a cél köré odarendezzük azokat a szubjektív, belőlünk fakadó tényezőket, melyek az érzelmeinkre hatnak, melyek a pillanatok megélését emlékezetessé teszik.
Most már tisztán látom, hogy miért is vonzódtam a briefcoaching módszertára felé. A megoldásközpontú megközelítésben ott az ember, a maga teljes racionális és emocionális világával, és a kettővel egyben dolgozik, majd a cselekvés útjára lép. Apró lépések ezek.
Én hiszem – még mindig -, hogy „minden lépés értékes”.
