Hazaértem, és a mai nap úgy érzem, hogy befejeződött számomra. Úgy döntöttem, hogy jó éjszakát kívánok. Pedig részben klassz nap volt, hiszen ülni a Duna parton napsütésben, fák árnyékában a társaddal, akivel szuper megbeszélést tartotok a legújabb projektetekről, felemelő érzés. Büszkeség. Ugyanakkor ott munkálkodik a csalódottság is, hiszen a magánéleti kérdések megoldatlan kuszasága nem épp mosolyra fakasztó.
Néhány héttel ezelőtt az egyik képzésen, amit tartottam, a self SWOT elkészítését kértem a résztvevőktől egyik feladatként. Akkor döbbentem rá, hogy bizony én is igen régen foglalkoztam így magammal, alaposan átvilágítva a helyzetemet. Ez a kérdés időszerűvé vált. Bár még nem ültem neki, azonban az önleltárba gondolatban belefogtam.
Az eltelt néhány hónap szakmai sikerei közepette sok-sok észrevétel fogalmazódott meg bennem a szakmai munkámra vonatkozóan is. Rájöttem néhány dologban, hogy hol vannak a határok. Szembesültem vele, hogy remek előadásokat tudok tartani, gondolatébresztő és motiváló frontális oktatást, vagy éppen tréninget, azonban a téma esetenként annyira magával tud ragadni, hogy közönségem elfárad a rövidke prezentációban.
Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem vettem figyelembe a hallgatóságom tulajdonságait, annak ellenére, hogy ismerem őket immár második éve, és tudom, hogy mennyire másképp működnek, mint én. Egy vidéki képzés 28 résztvevőjének viszont erre a „karizmára” volt szüksége, ahogyan ezt az egyiküktől személyes visszajelzésként a képzés végén meg is kaptam. A két emlékképet és érzetet egymás mellé állítva már tisztábban látom, hogy mikor tudom előadói képességemet jól, azaz a helyzethez, a témához és a jelenlévőkhöz igazítani.
A mai nap tanulsága abból ered, ahogy indult, és ahogy befejeződik. A hajnali online beszélgetésre rányomta bélyegét a fejfájásom, azonban ez a tény nem magyarázza a reakcióimat. Egyszerűen be kell ismernem magamnak, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a magánéleti szituációval. Nehéz dolgom van, hisz nem tiszta ez a kommunikáció, annak ellenére, hogy igyekszem szépen és egyértelműen fogalmazni, az üzenetem viszont nem megy át, illetve a beszélgetőtárs által használt „kódolást” én képtelen vagyok megfejteni.
A nap utolsó telefonos beszélgetése pedig nagy csendekkel fejeződött be, valószínűleg ismét nem jól kezeltem a helyzetet. Gyakran visz a lendület, ez már fentebbi soraimban is nyilvánvalóvá vált, azonban a másik fél részéről is jól jön a támogatás a szituáció feloldásához.
Ez után döntöttem úgy, hogy néma telefon, és alvás. A magánéleti „viharok”közepette jöttem rá arra, hogy ilyen jellegű események feldolgozásához csendesedjem el. Bár kései bagoly típus vagyok, de amikor ilyen hatások érnek, ilyen történések szereplője vagyok, akkor egy gyors zuhanyzást követően az ágyat választom. Ez az én kipróbált és feldolgozó stratégiám. Holnap új nap lesz. Jó nap lesz. Klassz élményekkel és megoldásokat teremtő helyzetekkel. Addig viszont jó éjszakát!
