A mai utam Sopronba vezetett, melynek fő tanulsága, hogy a negatív is lehet pozitív. Siettem, mert időre le kellett érnem, és bizony túl akartam lenni az M1 autópálya által kínált megpróbáltatáson.
Pályaorientációs képzés megtartására kaptam felkérést, melyet tréning formában szeretek a leginkább megvalósítani. Hiszem, hogy a saját tapasztalataink, felismeréseink adnak számunkra a leginkább motivációt, inspirálnak kezdetben valamint adnak még újabb lendületet az elakadásaink leküzdéséhez.
Egy-egy ilyen képzésre való felkészülés számomra is kiemelt jelentőségű, hiszen igyekszem a képzés alanyainak megfelelően összeállítani a programot. A kapott információk nem ígértek könnyű megoldásokat, azonban út közben még volt időm ráhangolódni a feladatra, és több alternatívát is „kidolgoztam” a lehető leghatékonyabb megvalósítás érdekében. Egy ilyen helyzet részemről is komoly önismereti munkát kíván. Kifejezetten jó lehetőséget teremt e téma a briefcoaching eszköztár valamint a tréner képzésen tanultak ötvözésére, illetve ez remek alkalom a PhD témámból (Tehetségmenedzsment) adódó ismeretek megosztására is.
Útközben olyan mértékben uralkodtak el rajtam a negatív érzések, hogy szükségem volt a szakmai módszertáram önmagamon való alkalmazására. Elképesztően elromlott az időjárás a budapesti állapothoz képest, hogy az eső és a szürke egybefüggő felhőzet miatt a látási viszonyok kifejezetten rosszak voltak, valamint az autópálya tranzitút szerepéből adódóan rengeteg áruszállító jármű foglalta a külső sávot, és még ezeken felül jó néhány útépítési munkából fakadó sávelterelés nehezítette az utamat. Tudom, hogy az utóbbiak erre mindennapos jelenségek, de az ítéletidő még ezek mellett nagyon nyomasztó hatást gyakorolt rám. A gondolataimban is sötét fellegek gyülekeztek. Eszembe jutott, amit egy számomra nagyon kedves embernek szoktam mondogatni, hogy ne váljunk el rosszul vagy haraggal sosem, mert mi lesz ha nem lesz lehetőségünk soha többet találkozni … épp ezen járt az eszem. A téma különösen foglalkoztat, mert immár egy hete nem tudok róla semmit, és kifejezetten rossz érzésekkel hagytuk abba a beszélgetésünket … azonban nem hagyhattam, hogy a nyomasztó gondolataim eluralkodjanak rajtam.
Átkeretezésbe fogtam.
Kerestem az apró pozitív dolgokat, mint például vége egy hosszú kamion sornak, épp senki nem jön a hátam mögött vészesen közel, vagy épp azt állapítottam meg, hogy milyen jól megy a kis autóm vagy hogy mennyire klassz, hogy három sebességben tud működni az ablaktörlőm. A borús gondolatok lassan elcsendesedtek, én pedig letértem az autópályáról. A negativitásommal együtt az égboltot elsötétítő felhők is távoztak végre, és kisütött a nap. Piszkosul élveztem, hogy napsütésben autókázom, a településeken áthaladva pedig még a leeresztett ablakon beáramló friss levegő is tuningolta kicsit a hangulatom. Megszülettek a mai napot megmentő megoldások, és épp időben, közvetlenül a képzés helyszíne előtt sikerült parkolóhelyet találnom. Ez az utolsó mozzanat újfent megerősített abban, hogy ha pozitívan szemléljük a dolgokat, ha nem a problémákra, hanem a megoldásra fókuszálunk, akkor sokkal könnyebben megtaláljuk azt, és közben a saját hangulatunkat, önértékelésünket is erősítjük.
Ma újabb önismereti utat tettem meg, ismét tanultam néhány dolgot magamról a röpke 2,5 óra alatt.
