Az élet is rendez és én is. „A múlt befejeződött.” Akik személyes ismerőseim a közösségi oldalon már találkozhattak a fotóimmal, melyeket albumokba rendeztem. A képek azokat a tárgyakat tartalmazzák, melyeket most elengedek. Bővebben
Egy korábbi bejegyzésben írtam már a lefelé tartó spirálról, arról az élethelyzetről, amikor azt érezzük, hogy nincs menekvés. Rengeteg negatív automatikus gondolat fogalmazódik meg ilyenkor bennünk.Bővebben
Érezted már, hogy zavar az avar?
Tegnap ilyentájt a rég nem látott barátnőmmel találkoztunk, hogy végre alaposan átbeszéljük, kivel mi történt az utóbbi fél évben. Bővebben
Boldogság a sárban – ezt jelenti a címben szereplő sajátos kifejezésem. Tegnap kirándulni voltunk kollégákkal. A túravezető az egyik nagyon tapasztalt, rendszeresen túrázó, gyönyörű fotókat készítő munkatársam volt.
Bevallom, nagyon készültem erre az eseményre. Bővebben
Életünkben megjelenik a kettősség: egyszer fenn, egyszer lenn. Kezdhetném a bejegyzésemet akár azzal is, hogy hol volt, hol nem volt … azonban ez a történet nem ennyire meseszerű.
A kedvenc tanmesémre teljesen véletlenül akadtam rá egyszer. Bővebben
A múlt hét végén kapcsolódtam. A Venustus Kft. által szervezett konferencián vettem részt, segítőként a szervezésbe kapcsolódtam be, ezáltal kapcsolódva minden résztvevőhöz. Ráhangolódtunk egymásra, a Lélekhúrok dallamára, melynek hangjai egységbe forrva, Lélekhurokként kötötték össze a teremben összegyűlteket.Bővebben