5 ok, amiért megéri tanárnak lenni

2019.09.08.

Amiről írni szeretnék az 5 ok, amiért megéri tanárnak lenni, és melyek  – a 18-23 év közötti korosztály oktatójaként  – a hét tanulságai alapján fogalmazódtak meg bennem. Sokan biztosan azt gondolnák, hogy a nyári szünettel kezdem  … de nem.

Az 1. hét a mi szakképző intézményünkben projekthét, ahol a soft skill-ek fejlesztése karöltve jár a szakmaisággal. Pénteken délután mikor már végre megpihentem, egyből eszembe jutott számos kép, felidéztem néhány pillanatot, melyek mély nyomot hagytak bennem és megállapítottam, hogy jó helyen vagyok. Szeretek tanár lenni, annak ellenére, hogy számos elrettentő tényező akad. Ha csak ebből élnék, valószínűleg már nem lennék a pályán, de így hálát adok, hogy a mindennapjaimban megélhetem a hivatásom.

Összeszedtem 5+1 okot, amiért megéri tanárnak lenni:

  1. Azok a csillogó szemek, amiket akkor látok, amikor élvezik a feladatot, megértették a feladat lényegét és látják benne a kihívást. A legjobb, amikor azt érzem, hogy most már majdnem mindenkinek tudok olyan feladatot adni, ami számára izgalmas és kihívást jelent. Mindenkit elérni nem tudok, nem minden tanítványommal alakul úgy a kapcsolatunk, hogy számára eleget tudjak adni. Ilyen esetekben csak bízom abban, hogy az élete során találkozik egy olyan mentoral, aki megadja számára ezeket.
  2. A hálás tekintetek, amikor a diákjaim egy-egy akadályt eredményesen küzdenek le, vagy egy újabb mérföldkövet teljesítenek. A leginkább akkor érzem ezt, amikor olyan lehetőséget vagy bizalmat kapnak, amit talán még sosem. Ez az 1. hét projekt is ilyen kihívás sokak számára. Lehetőség, hogy bizonyítsanak. Lehetőség számukra például, hogy tiszta és új lappal kezdjenek egy új fejezetet az életükben, ahol immár felnőttként állnak a „próbatételek” elébe. Lehetőség, hogy eljussanak olyan helyekre, ahol még sosem jártak, legyen az egy multinacionális vállalat vagy egy nemzetközi kikötő vagy akár egy tengerpart. Lehetőség, hogy olyan munkát találjanak, nap, mint nap olyan tevékenységet végezzenek, melyre vágytak és melyet szeretnek.
  3. A régebbi tanítványok visszajelzései, amikor azt írja, hogy ezt neked köszönhetem, és elküldi vagy egy személyes találkozón megmutatja a diplomáját. Vagy amikor lelkesen felhív vagy épp messengeren jelentkezik, hogy előléptették, és erre korona, amikor kér tőlem ajánlást egy új munkavállalóra vagy a saját jövőbeli asszisztensére vonatkozóan. Ilyenkor borzasztóan büszke vagyok.
  4. A bizalom. Az, amikor figyelnek arra, amit mondok, de ennél is jellemzőbb már, hogy a coach oldalam jelenik meg, így gyakran inkább kérdezek. Ők pedig válaszolnak. Őszintén. Teljes szívből. Nyitottan. Bizalommal. Talán még sosem kérdezte meg őket senki arról, sosem merült fel életükben az a kérdés, mely kizökkentheti őket a szürke mindennapokból, a szomorú családi válságokból, vagy a kilátástalanságból. Talán sosem merült fel olyan kérdés, ami valóban róluk szól.
  5. A törődés lehetősége. Azt gondolom azonban, hogy ez személyiségemből és a hozott mintából is fakad. Fontos számomra, hogy foglalkozzam az eszük csiszolása mellett a lelkük simogatásával is.
  6. A tehetség megmutatkozása, az apró villanások felismerése. Okkal választottam a doktori kutatásom témakörének a tehetségmenedzsmentet. Egyszerűen felvillanyozódom, amikor látom, hogy élvezettel és szívből végzi egy tanuló a feladatot. Mosolygok, amikor meglátja benne a lehetőséget, és gondolkodik. Amikor újabb ötletei támadnak, és már elindul … el tőlem, de az ő lehetőségei felé.

Szóval, klassz dolog tanárnak lenni. Ész, szív és lélek hármas egysége. Egy olyan hivatás, amiben kiteljesedhetek. Szerencse (?), hogy megtaláltam.

„A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát.”

George Orwell