Amit magamról Malagán tanultam
A repülőúton hazafelé volt időm gondolkozni, és sorra vettem azokat a dolgokat, amiket magamról Malagán tanultam, az ott töltött közel egy hét alatt.
Ami rögvest eszembe jutott az az elengedés volt, a görcsösség levetkőzése. Na, azért akik személyesen ismernek, tudják, hogy ez nem egyfajta labilitás, hanem inkább egy enyhén perfekcionista szemléletmód, amit magaménak tudhatok. Tehát csak lazán tenni a dolgokat, és ahogy eddig is mondogattam: rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott környezethez. Számomra a spanyolok habitusa esetenként túlzottan is elengedő. Van mit tanulnom tőlük, véleményem szerint, azonban valahol középúton van a realitás.
A másik, ami felismerést hozott, hogy ha valaki szimpatikus, akkor nagyon gyorsan egymásra lehet hangolódni, még a nyelvi nehézségek ellenére is, azonban ha nem jó az első benyomás, akkor nagyon nehéz ezen felülkerekedni. A szubjektív tényezők pl. a megjelenés nagyobb urak, mint a racionalitás. Akármennyire is tiltakozunk ez ellen, az első benyomás megalapozza a szimpátiát, sokat számít a megjelenés, a mosoly, a tekintet …
Azt gondolom, hogy klassz nemzetközi kapcsolatokat szereztem, melyeket a coachingban, a PhD tanulmányaim során valamint az oktatási feladataim alkalmával is remekül tudok kamatoztatni. És igazából a kapcsolatok jöttek hozzám, nekem nem igen kellett ezért erőfeszítéseket tennem. Azt hiszem, hogy ez is bizonyítja: szerencsés vagyok.
Másképp szemlélem a világot kicsit, ami a coachingnak köszönhető. Borzasztóan zavar a folyamatos panaszkodás – ahogy régebben is -, viszont már ki tudom kapcsolni ezeket a környezetből jövő hangokat. Azzal sem próbálkozom már, hogy “megmentsek” embereket vagy “szakértője” legyen mások problémájának. Meg tudom állni (többnyire:)), hogy nem adok tanácsot, csak akkor, ha azt kifejezetten kérik. Elfogadtam, hogy ha mindenkinek saját magával foglalkozik, a saját “háza táján” tesz először rendet, akkor könnyebben és eredményesebben boldogulhat. Ha viszont állandóan csak a problémát elemezgeti, keresi a kialakulás okait és a felelősöket, akkor sokkal nehezebben fogja megtalálni a megoldást. Valóban “nem látja a fától az erdőt”.
Amit még magamról tanultam: jó úton vagyok. Látom a lehetőséget, az irányt és alakul a rendszerem. A kirakós darabkái összeállnak. A szenvedés nem az én területem, helyette inkább szenvedéllyel élem az életem.
