Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy mi van, ha rossz döntést hozunk. Azt gondolom, és egyre jobban meg is erősödik bennem, hogy nincs rossz döntés. Valamiért akkor úgy döntünk … abban a pillanatban akkor az eszünk és a szívünk azt mondja … a szívünk? Egy döntésnél hallgathatunk vajon a szívünkre?
A döntéseinknek is van ám pszichológiai háttere, ezzel egy külön terület a döntéspszichológia foglalkozik, mely Amos Tversky és Daniel Kahneman izreali-amerikai pszichológusok nevéhez fűződik. A két pszichológus alkotta meg az úgynevezett „kilátás-elméletet” (1998), melynek lényege, hogy döntéseinknél a várható eredményeket vesszük alapul, tehát az alapján határozzuk el magunkat, hogy milyen nyereséget vagy veszteséget könyvelhetünk el a „végén”. Ez nagyon izgalmas, hiszen egyedi, hogy ki mit tart nyereségnek vagy veszteségnek egy adott szituációhoz kapcsolódóan, valamint nincs két egyforma szituáció sem. Tehát egyértelműen az adott egyén prioritásai határozzák meg már eleve a kiindulási pontot, majd pedig az eredmény definícióját.
Ezt a gondolatmenetemet támasztja alá Herbert Simon amerikai közgazdász-politológus-pszichológus „korlátozott racionalitás” elmélete (1957) is, miszerint az ember kapacitása szűkös ahhoz, hogy komplex problémákat megoldjon, mivel nem tudjuk megtervezni az összes lehetséges cselekvést, nem mérhetjük fel azok valamennyi szóba jöhető következményét, hiszen a szituációra ható külső körülmények mindegyikét sem ismerjük. E modellt alkalmazók nem is törekednek a lehető legoptimálisabb választásra, hanem a kielégítő megoldás is megfelel számukra.
Az egyes dilemmák komplexitásához az vezet, hogy rengeteg információ vesz körül minket, így a korlátozott kapacitásaink ellenére is, számos alternatívát kell értékelnünk a döntéseink meghozatalakor. Lehetetlen vagy igen időigényes folyamat valamennyi szóba jöhető megoldás számba vétele, így a „legjobb döntéshozók” is gyakran intuitív alapon döntenek, és így elhatározásaik csak részben racionálisak (Zoltayné, 2008).
A jobb illetve bal agyfélteke dominanciája befolyásolja, hogy elhatározásainkban mennyire játszik szerepet az intuíció. Azoknak az embereknek a döntéshozó mechanizmusát, akik a tényeket, az adatokat és a korábbi trendet veszik figyelembe, a bal félteke határozza meg inkább, míg azok, akik könnyebben elfogadják a kockázatot, esetlegesen a bizonytalanságot és az észérvek mellett a megérzéseikre is hagyatkoznak, jellemzően jobb félteke domináns emberek. Az utóbbiak épp a „lazább” gondolkodásuk miatt képesek bonyolultabb helyzetek megoldására.
De mi is az intuíció? Klein (2004) szerint az intuíció a tapasztalatok mintákba rendezését jelenti, mely minták a későbbiekben felhasználhatóak. Az idegen szavak gyűjteménye szerint ösztönös megérzés. Tehát tudományos alapon a megérzéseink a korábbi tapasztalásainknak köszönhetőek, azonban én inkább a hagyományos értelmezés mellett tenném le a voksomat. Véleményem szerint, inkább az ösztöneink ereje, a testérzetünk adja meg a választ, amikor a megérzéseinkre hagyatkozunk.
A döntéseink mindig úgy tökéletesek, ahogy vannak. Valóban? Azt gondolom, hogy igen. Hisz abban a helyzetben, akkor és ott azt láttuk a legjobb megoldásnak. Amikor felmerül egy dilemmánk, a legrosszabb, amit tehetünk magunkkal, hogy húzzuk, halasztjuk a választást. A halogatás bizonytalanságot szül. A halogatás elkerüléséhez, ha nem elég motiváló számunkra, hogy rosszul érezzük magunkat emiatt a bőrünkben, akkor jöhet a tudományos támogatás. Abraham Maslow szükségleti piramisa óta tudjuk, hogy a biztonság és a veszélymentesség alapvető emberi szükségletek. A létfenntartáshoz kapcsolódó szükségletek után, a biztonságunk megteremtésére törekszünk. Így bármilyen döntést is hozunk, a halogatás elkerülésével már csökkentjük a bizonytalanság kockázatát.
Faragó Klára pszichológus szerint a jó döntéshez nyitott, kritikus gondolkodásra van szükség, ahol az egyén új megoldásoknak is teret enged. Emellett felismeri, hogy mikor hagyatkozhat az intuíciójára, mennyire bízhatja rá magát az érzelmeire, illetve mikor van itt az ideje, hogy körültekintően elemezze a döntési lehetőségeket és azok következményeit.
Összefoglalásképpen két idézettel zárom a bejegyzést. Az egyik Robert Abercrombie Lovett-től származik, mely alátámasztja nyitó gondolatomat, miszerint nincs rossz döntés. Lovett szerint „A helyes döntés kulcsa a tapasztalat, a tapasztalat forrásai pedig többnyire a rossz döntések.”
A másik Karen Hawkins gondolata, mely a megérzéseink fontosságát támasztja alá: „Ha életed során egyszer válaszúthoz érsz, és nem tudod, melyik a helyes irány, hunyd be a szemed, és hallgass a szívedre. Több kalandra, szerelemre, boldogságra és életre találtam akkor, amikor csakis önmagamra hallgattam, mint akkor, amikor meg akartam mondani magamnak, milyennek kellene lennem.”
