Miről szólt az idei év? Büszkeség
Folyamatosan olyan helyzetekbe kerülök, amelyek tanítanak. Erősségeim közé tartozik, ahogyan kapcsolatot teremtek, és ahogyan beszélgetek emberekkel. Alkalmanként magam is meglepődöm, hogy milyen információkat osztanak meg Velem egy-egy beszélgetés alkalmával akár 10 percnyi ismeretség után. Azt gondolom, hogy ez nagy mértékben köszönhető a coachingnak és a családomnak. A coaching tanulmányaim alatt és a coach működésem során tanultam meg igazán figyelni, annak ellenére, hogy tanárként több mint tíz éve tettem már ezt. A családomnak pedig azért, mert általuk eleve is így szocializálódtam – figyeltek rám.
Az utóbbi néhány hétben két osztálytalálkozón jártam. Egy évtizeddel ezelőtt a tanítványaim voltak, és jól esett hallgatni a velük történteket, és azokat a visszajelzéseket, amiket kaptam. Meglepődtem néhány kérdésen és véleményen, szembesültem vele – ahogy ezt majdnem minden nap megélem újra és újra – hogy mennyire fogékonyak tizen- és huszonévesek a tanáraik rezdüléseire, gondolataira. Mekkora felelősség is tanítani őket.
Iszonyúan büszke voltam rájuk, arra az útra, amit megtettek, mióta megismertem őket, ahogy visszagondoltam a kis megszeppent 9. osztályos tizennégy évesekre, és ahogy most ott ültek és meséltek harminc évesen. Büszke voltam rájuk és magamra is. Részem volt ebben. Ebben az alakulásban, szárnybontogatásban. Ez az, amit szeretek a munkámban, akár a tanári akár a coach szerepemről van szó. Mégis mindkettőben eltérően működöm, azonban teszem azt, ami az adott helyzetben a legjobb lehet. Ott vagyok. Hallgatok. Figyelek. Támogatok. Kérdezek. Fókuszban tartok. Összefoglalok. Kiemelek. Érzek.
További információ
