A mai nap a mi napunk, a pedagógus társadalomé, azoké, akik még mindig a pályán vannak, vagy hosszú évek munkája után a nyugdíjas éveiket töltik … már aki pihen, mert sokan még mindig aktívak … hisz ezt nem lehet abbahagyni. Vagy mégis?
Gyerekkoromban sokszor játszottunk tanár néniset … szerettem dirigálni valamiért … volt bőven mintám, tulajdonképpen pedagógusfamíliából származom … mondhatni a véremben van. Gyakran mentem be Anyához suli után az iskolába, amikor még napköziztetett, és élveztem, hogy én a tanító néni kislánya vagyok 
Viszont a középiskolába jelentkezéskor a gazdasági területet választottam, és a gyöngyösi Keriben töltött 4 évet nem bántam, hisz innen már egyenes utam vezetett a főiskolára, közgazdásznak készültem. Aztán másodéven kiderült, hogy fel lehet venni párhuzamosan a közgazdász tanár szakot. Belevágtam, azzal a gondolattal, hogy hátha egyszer jó lesz még valamire. Klassz évek voltak ezek is, de egyértelműen a versenyszférába készültem, és az utolsó fél évet inkább már levelezőn fejeztem be 1 év alatt, de nem akartam a menedzserasszisztensi szakmai gyakorlatot kihagyni. Jó döntés volt, hisz rájöttem, hogy bár imádom a statisztikát, de az, hogy örök életemre csak a számítógép előtt üljek és riportokat, elemzéseket gyártsak például a felügyelő bizottsági ülések beszámolóira, nem az én világom. Ezután újratervezés következett. Gondoltam, hogy ez alatt elütöm az időt, és kicsit tanítgatok főiskolásokat statisztikából illetve félállást terveztem egy budai kereskedelmi szakközépiskolában. Ez utóbbiban a megbeszélés annyira jól sikerült, hogy a félállás helyett egy teljes állást vállaltam és rögtön egy nappalis valamint egy estis érettségi utáni szakképzős osztály osztályfőnöke lettem. Ekkoriban 24 éves voltam … volt olyan tanítványom a nappalisok között, aki mindössze 2 évvel volt fiatalabb mint én … érdekes helyzet volt, de nagyon szép emlékek kapcsolódnak az első osztálykámhoz is. Aztán valahogy maradtam a tanári pályán … hogy miért?
Mert jó. Mert szeretem csinálni, bár néha elkedvetlenedem és elszomorodom, de aztán a kölkök miatt újra erőre kapok. Néha hálátlan feladatnak érzem, szinte falra hányt borsónak, aztán kapok egy üzenetet … pár év elteltével, melyben a diplomáját küldi az egykori tanítvány azzal a szöveggel: „És ez neked is köszönhető.” vagy egy pár évvel ezelőtti logisztikus tanulóm, aki visszajelezte: „Köszönöm, hogy bízott bennem és megszerettem a tanulást !” és még sorolhatnám a pár év elteltével kapott visszacsatolásokat.
Sok emberkét oktattam, igyekeztem mintát mutatni több-kevesebb sikerrel. Szükségem van mellette más tevékenységekre is, és nem csak azért, mert a fizetés messze van attól a hozzáadott értéktől, amit nap mint nap „termelünk”. Hiába érnek folyamatosan új kihívások tanárként, azonban szükségem van a versenyszférában szerzett tapasztalataimra, a szakmai gondolatokat ébresztő és támogató találkozásokra, helyzetekre, más típusú eredményorientált szemléletmódra.
Hiszem, hogy a régi értékek most is érvényesek és szükségesek, viszont érdemes azokat kicsit újragondolni, „átcsomagolni”. A mai világhoz alakítani, hisz az utóbbi 10 évben nagy mértékben átalakultak a mindennapok, megújulásra van szükségünk. Mennyire más volt, amikor én jártam középiskolába … mennyire másképp álltunk hozzá és mennyire más információkat kaptunk és máshogyan … változik a világ és érdemes vele együtt haladnunk.
Klassz dolog tanítani. Emberi. Izgalmas. Elgondolkodtató. Büszkeség.
