Életünkben megjelenik a kettősség: egyszer fenn, egyszer lenn. Kezdhetném a bejegyzésemet akár azzal is, hogy hol volt, hol nem volt … azonban ez a történet nem ennyire meseszerű.
A kedvenc tanmesémre teljesen véletlenül akadtam rá egyszer. Az egyik netes barangolásom közben fedeztem fel egy bizonyos gyűrűt kereső emberke posztját. Eladó gyűrűt keresett, melybe azt vésték: elmúlik. Ez már önmagában is érdekes volt számomra, hogy valaki miért akarja magát erre az egyébként negatív szóra folyamatosan emlékeztetni … aztán elolvastam a történetet:
Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK.
Azóta számomra is gyakran hoz megnyugvást ez a szó, bár nem gyűrű formájában, hanem az asztali számítógépem monitorján. Mindig elém kerül épp a kellő pillanatban, valahogy rápillantok, ha szükségem van erre az intelemre vagy épp a vigasztalásra. Mindkét pólusról működik. Hat rám.
A nehéz gondolatok között gyakran erőt ad, hogy bizony ez a helyzet is véget ér, elmúlik egyszer illetve a kirobbanóan boldog időkben is kicsit a földön tart, hogy ne gondoljam túl a dolgokat, ne rugaszkodjam el teljes mértékben a realitás talajáról. Hajlamos vagyok a szárnyalásra, ezt tudom. Szeretem azt is, ha ebben társaságom is akad, hisz a pozitív gondolatok inspirálnak, előre visznek. Szeretem jól érezni magam, hisz ha már élek, akkor éljek meg a lehető legtöbb örömet adó történést.
Viszont tisztában vagyok azzal is, hogy az életutunk során a szereplők változnak, mindegyiküknek megvan a maga „dolga” az élet színpadán, akárcsak egy jobban sikerült szappanoperában. Egyik napon valakivel klassz, nevetős, kiegyensúlyozott pillanatok, majd másnap ugyanez az ember tálalja fel a fekete levest. Mi az, ami ilyenkor kicsit enyhít a csalódáson? Mi támogathat abban, hogy a könnyeink áztatta talaj bámulása helyett a tiszta, kék ég felé forduljunk?
Az elengedés. Hinni abban, hogy ez is elmúlik. Megtanulni azt, hogy a szárnyaink sem bírják örökké, alkalmanként pihenni is érdemes. A fáradtság is elmúlik. A tél is lassan véget ér … Jöhet ismét a szárnyalás …
Ha úgy érzed szárnyalnál, viszont ehhez támogatásra van szükséged egy pozitív embertől, akkor ne habozz felvenni velem a kapcsolatot. Örömmel alkalmazom a briefcoaching eszköztárat a te témádban is.
