Bízz a választásodban! Ma van az önkormányzati választások napja. Bővebben
Az elmúlt hónap történései nem indokolják, hogy az optimizmus jegyében töltsem az októbert, de mégis úgy döntöttem, hogy így teszek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Mitől félsz?”, majd aztán megrántottam a vállam, megráztam magam és elindultam.Bővebben
Amiről írni szeretnék az 5 ok, amiért megéri tanárnak lenni, és melyek – a 18-23 év közötti korosztály oktatójaként – a hét tanulságai alapján fogalmazódtak meg bennem. Sokan biztosan azt gondolnák, hogy a nyári szünettel kezdem … de nem.
BővebbenElőző bejegyzésemben megjelent a negatív spirál gondolata, melyből kitörhetünk a hit erejével. Egy negatív élethelyzetben, miután eljutunk odáig, hogy tenni akarunk azért, hogy javuljon a helyzetünk, akkor a hitünk előre és felfelé vihet. Fel a megoldás felé. Bővebben
Ma az egyik ismerősöm tanácsot kért tőlem, hogy hogyan mondja meg a párjának, hogy a jövő hétvégi csajos buli 1 éjszakás helyett 2 éjszakás lesz, és pont nem szeretne a társaság első éjszakájából kimaradni.
„Csak úgy briefesen!” – ez a mondat szinte már szállóigévé vált a csoportunkban, azonban nem csak ott, hiszen valószínűleg Tegyi Enikő, a briefcoaching magyarországi „guru”-jának valamennyi tanítványa ismeri ezt a kifejezést.Bővebben
Mikor vagy “érett” a coachingra?
Amikor az (új) ismerősök megtudják, hogy coachként is dolgozom, általában kétféle reakció következik:
Az utóbbi időben egyre inkább háttérbe szorul a második eset, többen és többen ismerik ennek a módszernek az előnyeit, az eredményeit, sőt esetenként még trendi is coachhoz járni (bár még közel sem annyira, mint a mozivásznon az amerikai filmekben :)) Bővebben