Majd

Majd

Gyakran hallom ezt a mondatot: „Majd bejelentkezem már hozzád egy coachingra.” Amikor ez elhangzik, akkor az eddigi tapasztalataim alapján, rögtön felmerül bennem, hogy ez a „majd” vélhetően nem a közeljövőben lesz. Bár a kérdés és a lépés foglalkoztatja az illetőt,...
Briefcoaching „varázslat”4 lépésben

Briefcoaching „varázslat”4 lépésben

A varázslat szó igencsak a briefcoachinghoz illő szó, azonban az idézőjelnek is jelentősége van, hiszen a módszer önmagában nem jelent misztikus történést. A nyári időszakban a mókuskerékből kilépve, a szabadság alatt talán lesz idő egy kicsit magunkkal foglalkozni....
Patakkaland

Patakkaland

A múlt heti túránkban egy másik megoldandó helyzet is kínálkozott számunkra, mivel egy tiszta vizű hegyi patak keresztezte utunkat. Kis csapatunkban két fiatalember volt csupán, de ők mindent megtettek azért, hogy mi nők az újabb próbatételt könnyűszerrel vegyük:...
szemlÉLETváltás

szemlÉLETváltás

Érdekes látni, hogy Magyarországon is elindult a szemléletváltás, az emberek nyitottabbá váltak. Megfigyelhető, hogy felkapottak lettek az önsegítő könyvek, az önjelölt szakértők rövidke és kedvezményes árú, de sokakat vonzó előadásai, az online platformon megoldást...
Nyár van és semmi baj!

Nyár van és semmi baj!

Nyár van és semmi baj! Szól a jól ismert magyar sláger. Ja, az lehet, hogy nem mindenki ismeri jól, de én nagyon csípem. Mindig olyan hangulat jön át belőle, ami feldob, megmozgat, megmosolyogtat. Igaznak érzem. Te is érzed? Pörget a nyári hangulat. Aztán eljön néhány...