önelemzés Tag

Hogyan fogom be a szelet a vitorlámba?

Eredetileg nem ez a gondolat foglalkoztatott, viszont többen kedvelték a közösségi oldalon az egyik fotómat, mely tavaly nyáron készült vitorlázás közben. Gondoltam, foglalkozom kicsit azzal, hogy én hogyan fogom be a szelet a vitorlámba.Bővebben

MER avagy a betűhalom „megszólít”

MER avagy a betűhalom „megszólít”

Melyik szót rakod ki a kép betűiből?

Megpillantottam ezt a képet, és azonnal össze is állt néhány betű. A betűhalom tetején pár karakterből rövid, azonban annál meghatározóbb jelentéstartalommal bíró szó lett: MER

Ezt olvastam ki szinte rögtön a fotóra pillantva. Érdekes élmény. Aztán elkezdtem egy kicsit ízlelgetni, többször kimondtam egymás után, és a jól bevált önelemzésbe fogtam. Igen, ez már-már szakmai „ártalom” is, viszont olyan felfedezésekhez vezet önmagammal kapcsolatban, hogy esetenként még számomra is megdöbbentő.

Bővebben

Ki a tehetséges?

Ki a tehetséges? Mit jelent a tehetség?

 

Az iskolában kit tartanak a tanárok tehetségesnek? Ki számít tehetségnek egy cég szempontjából?

Engem ezek a kérdések nagyon foglalkoztatnak – az érem mindkét oldaláról, hisz együtt vizsgálva kapunk komplex képet.

A tehetség fogalmának több megközelítése, illetve több szintje létezik. Terman (1924.) kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy nem a legintelligensebb gyerekek lesznek a legtehetségesebbek az életük során, nem ők alkottak eddig sem nagy dolgokat, hanem többet nyomott a latba, például a családi háttér vagy az iskolák színvonala, ahova járt, valamint kiemelkedő hatása van a személyiségjegyei együttesének is, mint például a motivációnak, a kitartásnak. (Perkins, 1981.)

Bővebben