Új egyensúly. Új irány

2020.03.15.

A gazdasági döntéseket megelőzően gyakran alkalmazzuk a SWOT analízist a helyzetünk elemzésére. Ez a módszer már a coachingban is jelen van.Gyakran kérem meg az ügyfeleimet az üléseket követően, hogy „házi feladatként” végezzék el a személyükre vonatkozóan. Főként a belső tényezőikre, az erősségeikre és a fejlesztendő területeikre (!) helyezem csak a fókuszt, jóval ritkábban fordul elő, hogy a külső tényezők elemzését kérem.

A vállalatok gazdasági elemzéseik során viszont biztosan foglalkoznak ezekkel a külső környezetből érkező hatásoknak a felmérésével, hiszen tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak és milyen veszélyek „leselkednek” rájuk.

Most tanárként és coachként is foglalkozom a gondolattal, illetve kérem a tanítványaimat és ügyfeleimet, hogy foglalkozzanak a jelenlegi veszélyhelyzettel. Ismerjék meg a koronavírust, legyenek tisztában a számadatokkal, figyeljenek más országok tapasztalataira, azok történeteire, akik éppen benne élnek. A média a fő forrásuk erre, viszont az információkat mindenképpen vizsgálják és szűrjék meg. Ezekben a napokban, hetekben fontos, hogy hiteles forrásból szerezzünk be a híreket. Érdemes a hallottakat és az olvasottakat átgondolni, és összefüggéseiben vizsgálni.

A SWOT analízis arra tanít minket, hogy a külső környezetből érkező veszély ellen tenni nem tudunk – ahogy a koronavírus ellen sem -, ez jelenleg egy korlát számunkra, így a következményeinek hárítására érdemes fókuszálnunk. Rugalmasan alkalmazkodva megpróbálhatjuk elkerülni a negatív hatásait, jelenleg a megfertőződést és a továbbfertőzést.

A rugalmas alkalmazkodásban is érdemes megtartani az egyensúlyt, így például a szélsőséges reagálásokat elkerülni, mint túlzott felhalmozás, szidalmazás, kéretlen tanácsok osztogatása, stb. Amennyiben kicsit mégis kibillentünk a középpontunkból, érdemes egy, a belső tényezőinkre (erősségek és fejlesztendő területek) vonatkozó elemzést készíteni. Ennek eredményeképpen megtaláljuk a saját bizonyítékainkat arra, hogy képesek vagyunk egy ilyen nehéz helyzetben is helyt állni, valamint megtervezzük, hogy mit érdemes tennünk ahhoz, hogy – legalább eggyel – jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Számos jótanács, módszer kering már az éterben, ami a biztonságos életvitelünk kialakításával kapcsolatos. Leginkább két gondolat erős és kiemelten betartandó: folyamatosan fertőtlenítsünk valamint maradjunk otthon, hogy még kevésbé legyen esélye a vírusnak terjedni. Emellett számos praktika, recept, ötlet lát napvilágot, mely közül mindenki megtalálhatja a számára kényelmeset és megfelelőt, hogy a vészterhes időkben is a lehető legjobban érezze magát a bőrében. Ez utóbbit igencsak megnehezíti az az információ cunami, ami a napokban ránk zúdul. Ez igencsak megterhelő az egyén számára, hiszen egyértelműen fokozza a stresszt, ráadásul a sok bába között elvész a gyerek.

Épp ezért én nem írok arról, hogy kit és hogyan támogatok jó szóval, beszélgetéssel és tettekkel. Teszem a dolgom, keresem a megoldásokat és főképpen mentálisan készülök fel az előttem álló időszakra. Mert fontos, hogy jól legyek. Ha jól vagyok, akkor segíteni, tanítani és mentorálni is tudok. Erre biztatlak Téged is: találd meg az új egyensúlyt! Keresd meg a kialakult helyzetben azt, amitől kevésbé érzed kényelmetlenül magad! Törekedj a körülmények ellenére ebből a szituációból a lehető legtöbbet kihozni, miközben a saját jólléted mellett más emberek jóllétét is szem előtt tartod. Ez mindannyiunk közös érdeke.

„A tudatos jelenlét nem más, mint tudatában lenni annak, ami itt és most történik, és nem kívánni, hogy bárcsak másképp lennének a dolgok; élvezni azt, ami élvezetes, de nem akarni belekapaszkodni, ha változik (mert fog); és együtt élni azzal, ami nem kellemes, anélkül, hogy attól tartanánk, örökké így marad (mert nem fog).” – James Baraz