
Lelki egészség világnapja
Ma, október 10-én a Lelki egészség világnapja van. 1992. óta október 10-én a Lelki Egészség Világszövetség kezdeményezésére a lelki egészséget emelik a középpontba. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a pszichiátriai betegséggel élőkkel illetve magával a személyiségzavarral, a pszichiátriai problémákkal szemben fennálló előítéletekre.
A lelki egészség tulajdonképpen a teljes fizikai, mentális és szociális jóllét állapotát takarja, tehát nem arról van szó, hogy valaki nem beteg vagy nem fogyatékos. A teljesség állapotáról szól ez a fogalom.
A lelki egészségünk hatással van a teljesítményünkre, így ha az állapot romlik, akkor nem csak a munkahelyen, hanem a magánéletünk során is zavart okozhat. Tehát kifejezetten fontos, hogy a jóllétünkre figyeljünk, tegyünk magunkért fizikai, mentális és szociális szinten is.
A WHO megfogalmazása szerint a jóllét, azaz a lelki egészség „bizonyítékai”, ha az egyén
- felismeri és tudatosítja a képességeit,
- képes megbirkózni az életviteléből adódó stresszhelyzetekkel,
- képes társas kapcsolatok kialakítására és fenntartására, és
- teljesítményével, hozzájárul a társadalom jólétéhez.
A lelki egészség eredményeképpen az egyén tehát olyan teljesítményt nyújt, mellyel hozzáadott értéket termel és ezzel a társadalmat is szolgálja. A hosszútávon fenntartható produktivitás feltétele a motivált személyiség valamint a hatékony időgazdálkodás. Emellett fontos eszközök a jóllét megteremtéséhez a konfliktus- és stresszkezelés, a problémamegoldó képesség, a kreativitás, illetve a jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség. Kiemelt az önismeret jelentősége is, főleg azért, hogy az egyén felismerje az erősségeit, és azokra alapozva, a céljait fókuszba állítva éljen tartalmas és minőségi életet.
Na, de mit is jelent a minőségi élet? – erre a kérdésre csak te tudod a választ, hisz éppen az a lényeg. Te tudod a legjobban, hogy milyen életet szeretnél magadnak, aztán pedig, hogy ennek elérése érdekében milyen döntéseket hozol, majd pedig mit teszel azért, hogy ezt meg is teremtsd magadnak.
Lelki egészség a karrierünkben
A lelki egészség – ahogy már fent is írtam – hatással van a teljesítményünkre a munkahelyi/vállalkozási tevékenységünkben is, és az pedig ahogyan a munkavégzésünket szervezzük, irányítjuk visszahat a jóllétünkre. Ez egy folyamatos kölcsönhatás, így érdemes figyelni arra, hogy hogyan szervezzük a napi teendőinket, mennyire veszünk el a feladataink között, vagy miként élünk meg egy-egy munkanapot. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy hogyan kezeljük a munkahelyi stresszt valamint a konfliktusokat, és miképp viselkedünk olyan helyzetekben, melyek számunkra kellemetlenek, milyen módon kommunikáljuk a határainkat és az igényeinket.
Vajon valóban olyan munkakörben dolgozunk vagy feladatokat végzünk, melyek lehetővé teszünk számunkra a motivációnk megtartását, vagy esetleg kiégés közeli állapotba sodornak minket? Tudunk folyamatosan építeni az erősségeinkre a munkavégzésünk során, gyűjtögetjük szépen a „bizonyítékokat”, hogy bizony meg tudjuk csinálni, vagy esetleg folyamatosan a fejlesztendő képességeinkkel szembesülünk a feladatainkban? Milyen magasra teszik nekünk a mércét, a számunkra delegált feladatok valóban kihívást jelentenek vagy inkább az önbizalmunk romlásához vezetnek?
Csak néhány kérdés, mely a lelki egészségünk munkavégző képességünkre gyakorolt hatására vonatkozik, és melyek megválaszolásakor felismerhető az összefüggés a jóllétünk és a karrierutunk alakulása között.
Lelki egészség és a megjelenésünk
Vajon van olyan ember, akivel nem fordult még elő, hogy napközben rájött, nem a megfelelő öltözetet választotta aznapra? Nem is azért, mert méretében nem megfelelő, hanem mert például az alkalomhoz vagy a környezethez, vagy akár a társasághoz nem illik, esetleg a ruházat színei túlzottan pulzálóak vagy épp ellenkezőleg túlzottan haloványak, és kedvét szegik. Bármelyik megtörténhet. A színeknek tudományosan megalapozottan is hatásuk van a szervezetünkre, a hangulatunkra. Amennyiben nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, másképp kommunikálunk, és ez visszaköszön a beszélgetéseink során kapott reakciókban, az elért eredményekben, a teljesítményünkben, valahogy másképp képviseljük magunkat, a határainkat, az igényeinket.
Köztudott, hogy az első benyomás meghatározza a további kapcsolódást más személyekkel, így nem elhanyagolható a jelentősége a karrierünkben vagy a szociális kapcsolódásaink alkalmával, legyen szó egy állásinterjúról vagy egy első randevúról.
Fontos, hogy megtaláljuk azt a személyes stílust az öltözködésünkben, a megjelenésünkben is, mely támogat minket a mindennapokban, kihangsúlyozza a valódi énünket, és önbizalommal tölt fel, hogy valóban olyan eredményeket érjünk el, melyeket szeretnénk, legyen szó a munkahelyi, a vállalkozói vagy a magánéleti kapcsolódásainkról.
Megoldások a lelki egészséged fenntartására
Amennyiben a lelki egészség összetevői közül bármelyikben is hiányt érzel magadban, ha nem érzed jól magad a bőrödben, akkor érdemes a jólléted helyreállításáért lépéseket tenned. Számos eszköz igénybevételére van lehetőséged, így fordulhatsz segítő szakemberhez is. Én például megoldásközpontú coachként támogatni tudlak a lelki egészséged javításában, a jelen élethelyzetedhez kapcsolódó döntések meghozatalában főként
- a karrier- és jövőkép tervezéssel,
- az időgazdálkodással,
- a motiváció- és teljesítményfejlesztéssel,
- az önismeret- és önbizalom fejlesztéssel,
- a kommunikációval, a személyes márkáddal, a stílusoddal kapcsolatban.
Ha úgy érzed, hogy ma a Lelki egészség világnapján megteszed a lelki egészséged helyreállításáért az első lépést, akkor ITT az elérhetőségeimen tudsz hozzám a fenti témákkal kapcsolatban egy megoldásközpontú coaching ülésre bejelentkezni.
Információk forrása: https://oshwiki.osha.europa.eu/en/themes/mental-health-work
Képek forrása: https://www.freepik.com/
Nincsenek még hozzászólások