halogatás Tag

Majd

Gyakran hallom ezt a mondatot: „Majd bejelentkezem már hozzád egy coachingra.” Amikor ez elhangzik, akkor az eddigi tapasztalataim alapján, rögtön felmerül bennem, hogy ez a „majd” vélhetően nem a közeljövőben lesz.Bővebben

Az érettség mérföldkő a coachingban

3+1 mérföldkő a coachingban

Mikor vagy „érett” a coachingra?

Amikor az (új) ismerősök megtudják, hogy coachként is dolgozom, általában kétféle reakció következik:

  1. Tényleg?! Az tök jó. Az egyik ismerősöm is járt coach-hoz, és nagyon jót tett neki.
  2. Az mi?

Az utóbbi időben egyre inkább háttérbe szorul a második eset, többen és többen ismerik ennek a módszernek az előnyeit, az eredményeit, sőt esetenként még trendi is coachhoz járni (bár még közel sem annyira, mint a mozivásznon az amerikai filmekben :)) Bővebben

Nyár van és semmi baj!

Nyár van és semmi baj!

Szól a jól ismert magyar sláger. Ja, az lehet, hogy nem mindenki ismeri jól, de én nagyon csípem. Mindig olyan hangulat jön át belőle, ami feldob, megmozgat, megmosolyogtat. Igaznak érzem. Te is érzed? Pörget a nyári hangulat.

Aztán eljön néhány egyedül töltött perc, esetleg óra, elcsendesedsz és bevillannak azok a fránya gondolatok. Még mindig nem tudod, hogy mi lesz ősztől. Nem vettek fel az egyetemre, esetleg befejezted a sulit, de még nem kezdtél el állást keresni, vagy elküldtél ugyan néhány önéletrajzot, viszont választ azóta sem kaptál … de igazából azt sem tudod, hogy mit csinálnál szívesen, ha már munkáról van szó … á, majd ősszel! Lesz valami.

Tervezed egy ideje, hogy munkahelyet váltanál, de most nyáron még a fű sem nő, nemhogy állást találj. Inkább töltöd az időt a gyerekekkel és a pároddal, nevettek nagyokat a kalandparkban, csobbantok a hűsítő vízben vagy épp valamilyen más élménykedős programot éltek meg közösen. … á, majd ősszel! Lesz valami.Bővebben