A napra hangolva
Többször olvastam már cikkeket, és számos ismerősöm is beszámolt már azokról a szokásokról, melyek az énidő részeként a napi ráhangolódást támogatják. Mint egy dallam, mely a napra hangolva indít el reggelente. Bővebben

A múlt hét végén kapcsolódtam. A Venustus Kft. által szervezett konferencián vettem részt, segítőként a szervezésbe kapcsolódtam be, ezáltal kapcsolódva minden résztvevőhöz. Ráhangolódtunk egymásra, a Lélekhúrok dallamára, melynek hangjai egységbe forrva, Lélekhurokként kötötték össze a teremben összegyűlteket.Bővebben
Borúra derű, avagy 3+1 tipp, ami ráhangol a változásra
Kinézek az ablakon, és nem esik jól. A hűvös fuvallatok, amik a bukóra nyitott ablakon keresztül is elérnek, már nem kellemesek. Egyértelműen vége a nyárnak, viszont az ablakokat még egy ideig nyitva tartom, ebben nem szeretnék változtatni.
Ez a borús hangulat rányomja a bélyeget a kedvünkre, és bár lehangoló, azonban remek lehetőséget biztosít, hogy a ráhangolódásra. Mire is? Például a karrierépítésre, a céljaink átgondolására, a tervek szövögetésére. Amennyiben munkakeresésen, karrierváltáson gondolkozunk mindenképpen érdemes, hiszen élénkül a munkaerőpiac. Bővebben