élmény Tag

Úton önmagammal

Tegnap hajnalban már 6 órakor úton voltam. Úton önmagammal. Sopronba igyekeztem, mivel az Egyetemen az Emberi erőforrás tanácsadó hallgatóknak tartottam a munkakör tervezéssel kapcsolatos kurzust.

Bővebben

Elég

Vajon mi az elég?

Néhány évvel ezelőtt érkezett meg hozzám a felismerés, hogy bizony a támogató énem az, ami meghatároz, és hogy anno – egy bátor döntés eredményeképpen – ennek megfelelően is sikerült hivatást választanom. Bővebben

Hogyan fogom be a szelet a vitorlámba?

Eredetileg nem ez a gondolat foglalkoztatott, viszont többen kedvelték a közösségi oldalon az egyik fotómat, mely tavaly nyáron készült vitorlázás közben. Gondoltam, foglalkozom kicsit azzal, hogy én hogyan fogom be a szelet a vitorlámba.Bővebben

Hóvilágom

Havazik. Az első hóesést mindig lelkesedéssel élem meg. Úgy érzem, hogy lezárul egy korszak és megtisztul a világ. Az én világom. Bővebben

Pont ott

Pont akkor voltam pont ott, amikor arra szükségem volt. Tökfaragás helyett én pontozó workshopon vettem részt, melyen mandalát készítettünk.Bővebben

A járt utat …

A járt utat a járatlanért soha el ne hagyd! – tartja a mondás. Mégis van olyan alkalom és lehetőség – azt gondolom –, amit érdemes megragadni arra, hogy a tőlünk megszokottól másképp cselekedjünk. Bővebben

Flow, az én áramlásélményem

Az utóbbi három hétben flow-ban voltam. Csíkszentmihályi Mihály elméletét sokan ismerik erről az élményről, amit életünk során bizony többször is átélhetünk. Bővebben

Értékes pillanatok

Egyedül is értékes

Egyedül megélt pillanatok

Imádom a társaságot. Nagyon szeretek nyüzsögni, akik ismernek e sorokat olvasva, valószínűleg bólogatva helyeselnek. Azt már kevesen tudják elképzelni, hogy bizony előfordul, hogy nem vágyom emberek közé, jól esik kicsit elcsendesedni, és értékelni. Értékelni magamat, a viselkedésemet, a tetteimet, a céljaimat, a terveimet, és a másokhoz fűződő viszonyomat.

Klassz pár nap áll mögöttem most is. Jól esik, hogy a családom és a barátaim olyan dolgokkal ajándékoztak meg az idei kerek szülinapom alkalmából, melyekre vágytam. A barátaimtól főként élményeket kaptam. Bővebben