Vajon mi az elég? Néhány évvel ezelőtt érkezett meg hozzám a felismerés, hogy bizony a támogató énem az, ami meghatároz, és hogy anno – egy bátor döntés eredményeképpen – ennek megfelelően is sikerült hivatást választanom. A tanítás, a tréningek, a coaching mind...
Egy mai történet a megoldóemberről. Él a város. Kis történetünk szereplője folyamatosan úton van. Azon gondolkozik, hogy lenne a legjobb, a leghatékonyabb, a legcélravezetőbb, a leginkább egyértelmű, a leg-leg-leg … folyamatosan kattog az agya. Munka után, hazafelé...
2019-ben sokat tanultam. Magamról, az emberekről, a kapcsolatokról, és a világunkról. Az év főként rólam szólt. Rendezni akartam a „soraimat”, az életemet. Volt olyan, amit terv szerint vittem véghez, és akadt olyan helyzet is, amibe szükségszerűen...
Pályázati kiírás – Adom. Mert adni jó Karácsony közeledtével egyre többen érzik úgy, hogy szeretnének valami jót cselekedni. Bár én is igyekszem a mindennapjaimban eszerint élni, például másokat támogatni, ráadásul én még segítő hivatást is választottam. A minap...
Az élet is rendez és én is. „A múlt befejeződött.” Akik személyes ismerőseim a közösségi oldalon már találkozhattak a fotóimmal, melyeket albumokba rendeztem. A képek azokat a tárgyakat tartalmazzák, melyeket most elengedek. Egy fontos szakasza zárul le az...