Egy korábbi bejegyzésben írtam már a lefelé tartó spirálról, arról az élethelyzetről, amikor azt érezzük, hogy nincs menekvés. Rengeteg negatív automatikus gondolat fogalmazódik meg ilyenkor bennünk.
„De hülye vagyok!” – hangzik fel olykor a jól ismert szófordulat, mely a finomabb hangvételű, kevésbé önostorozó mondatok közé tartozik. Vizsgaszituációban pedig rengetegszer hallottam már, sőt a húszas éveimben gyakran használtam magam is „Én nem tudok semmit, meg fogok bukni.”
A negatív automatikus gondolatok a kognitív pszichológia szerint az alaphiedelmekből indulnak ki, melyek általában az egyén saját magáról megfogalmazott általánosított állításai. Erre épülnek rá az attitűdök (Rossz, ha valaki egyedül van./Nekem ez nem megy.), az íratlan szabályok (Ha sok ismerősöd van, akkor sokan kedvelnek./Ha nem tanulsz, meg fogsz bukni.) és a feltevések (Ha szépen nézel rá és mosolyogsz, akkor biztosan megadja a kettest.). (Beck, 2011) Az automatikus gondolatok kezelése, kontrollja a kritikus gondolkodás alapja.
Bevallom, napjainkban is akad néhány, hozzám közel álló ember, aki hallgatja az én automatikus negatív gondolat sirámaimat. Nálam mondjuk ventillálássá alakult, ilyenkor kihajtom magamból a sok rossz koncepcióm. Gyakran sorra veszem a lehetséges kimeneteket, megvizsgálom a helyzetből kihozható legjobb és legrosszabb eredményeket. Tulajdonképpen elemzem az adott szituációt. Aztán megtelek a sok-sok változattal, hisz mesterséges intelligencia hiányában nem tudom valamennyi eshetőséget számba venni és azokra felkészülni, így képzeletben legyintek egyet, majd elengedem, belazulok. „Lesz, ahogy lesz. Olyan még nem volt soha, hogy ne legyen valahogy!” – mondta ezt oly sokszor Anyukám, és ezt az elengedő mondatot már én is gyakran alkalmazom.
Az a probléma a negatív automatikus gondolatokkal, hogy „úgy viselkednek, mint a patkányok. Csapatostul érkeznek. Megjelenik egy, és mielőtt észrevennéd, már el is lepnek mindent. (…) Az első negatív gondolat felbukkanásakor tedd fel magadnak a kérdést: „Mi ebben a helyzetben a jó és pozitív?„- javasolja Andrew Matthews, amerikai író.
Érdemes néha oldalra vagy kicsit hátra lépni, és megpróbálni kívülről szemügyre venni magunkat. Remek „gyakorlat” lehet, hogy elképzeljük, egy barátunk meséli el a helyzetünket sajátjaként. Vajon hogyan reagálnánk rá? Mit kérdeznénk tőle?
Másik módszer lehet, hogy egyszerűen múltbéli bizonyítékokat keresünk arra vonatkozóan, hogy ezt az „akadályt” már sikeresen leküzdöttük néhány alkalommal. Érdekes, talán a küzdés helyett a korábbi megoldásokra fókuszáljunk, már a gondolatainkban is, a negatív csengésű szavak – pl. küzdés – használata helyett, alkalmazzunk pozitív hangzású, kellemes érzetet keltő kifejezéseket.
„Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen. S van benne bölcs tudása annak, ami emberi megpróbáltatások fölött magasan lebeg, és méltóságos tisztán. Isteni igazságnak. Mely abban áll, hogy élünk. Mégis élünk. És süt reánk a nap.” /Wass Albert/
A múltbéli hasonló helyzetek eredményes kimenetele amellett, hogy rádöbbent minket arra, hogy képesek vagyunk megoldani a jelen szituációt is, az önismeretünket fejleszti. Hisz rávilágíthatunk azokra az ismereteinkre, képességeinkre, tulajdonságainkra, tapasztalatunkra, melyek segítségével – mint erőforrásokkal – akkoriban a megoldást kiviteleztük. Mivel tudatosítjuk ezt magunkban, így a jövőben már lesz eszközünk, és talán nem törnek fel újra, illetve nem rombolják önbizalmunkat oly mértékben azok a fránya negatív gondolataink. Coachként ezzel is foglalkozom, hiszen az ügyfeleim zöme nem látja meg a saját erőforrásait, ebben az állapotban, mikor a negatív spirálban mozog. Viszont én látom, kérdezek és visszajelzek számára, hogy a jövőben ezt már inkább erőforrásként alkalmazhassa.
„Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/
